A Dolphio Technologies Kft. egyedüli magyar cégként, immáron negyedik éve került fel a Deloitte Technology Fast 50 CEE rangsorára, jelentette be a napokban a Deloitte. –Kiemelten büszkék vagyunk az idei Deloitte Fast 50 helyezésünkre, hiszen ez tíz év folyamatos fejlődésének az eredménye –mondta Robotka Zsolt, a cég egyik tulajdonos-ügyvezetője. Az idén tízéves, informatikai szolgáltatásra és kutatás-fejlesztésre szakosodott Dolphio Közép-Kelet-Európa tizenhét országának cégei közül a 10. leggyorsabban fejlődő vállalat lett, ami minden korábbinál jobb helyezést jelent a cég történetében. – Azt, hogy fejlődésünk nem csak folyamatos, de gyorsul is, stratégiai kutatásainkat végző tehetséges kutatóinknak, fejlesztőinknek és projektmenedzsereinknek, valamint kiváló partnereinknek köszönhetjük, akik nélkül nem lehetnénk ott a verseny élmezőnyében – fűzte hozzá a cég másik tulajdonos-ügyvezetője, Rovnyai János.
A Dolphio küldetése olyan kutatás-fejlesztésen alapuló, innovatív megoldások nyújtása, melyek partnereinket is a piacvezetők közé emelik. A Dolphio által fejlesztett termékek közül legelterjedtebb az emberszámláló (www.counterguard.hu), valamint az online szolgáltatás-portfólióhoz tartozó www.kozbeszerzesfigyelo.hu és www.arveresertesito.hu. Legnagyobb szabású projektje a SignAll, (www.projectsignall.com), amely a világon elsőként célozza meg a siket-jelnyelv automatikus tolmácsolásának megoldását. E projekt a hazai nyilvánosság előtt a Singularity University budapesti döntőjében, valamint a múlt heti Innotrends kiállításon mutatkozott be, és most lép nemzetközi színtérre is: a hónap végén bemutatkozik a bécsi Pioneers, majd a dublini Slush fesztiválokon is.