Üzletfejlesztő gyakornok

Üzletfejlesztő gyakornok

Cégünk, a Dolphio Technologies a hazai kutatás-fejlesztési piac kiemelkedő és dinamikusan bővülő szereplője, ahol a jelenkor legérdekesebb és kihívásokkal teli technológiai kutatásai folynak. A Dolphio -t a Deloitte, Magyarországról egyedüliként, már 4 egymást követő évben Közép-Kelet Európa 50 leggyorsabban fejlődő cége közé választotta. Egyik legnevezetesebb fejlesztésünk jelbeszéd-felismerő SignAll, amely a régió egyik legnagyobb tőkebefektetését kapta és a világ élmezőnyében lévő, amit a (NASA, Google, Cisco és más nagyvállalatok által alapított) szilicium-völgyi Singularity University az emberiség jövőjét leginkább meghatározó nyolc fejlesztés közé választott a Global Impact Competition 2014 verseny keretében. Ha csatlakozol a gyakornoki programunkhoz, Te is részese lehetsz egy kutató szellemű, innovatív, sikeres csapatnak és valódi szakmai kihívást jelentő munkában vehetsz részt.

 

Mit adunk neked?

Ez a program egyben szakmai gyakorlatod, TDK dolgozatod, vagy diplomamunkád témája is lehet. Lehetőséged nyílik az üzleti folyamatokat közvetlen közelről megismerni. Beilleszkedésedről, valamint a szakmai segítségről és fejlődésedről szakmai menedzsereink gondoskodnak. Olyan embert keresünk, aki tud felelősséget vállalni, élvezi az összetett környezet nyújtotta izgalmakat, valamint motiválja, hogy önálló, kreatív gondolataival és ötleteivel hozzájárulhat egy szervezet üzleti sikereihez. A programban való részvétel nem jár bérezéssel, de a program végeztével legjobban teljesítő gyakornokainknak állást kínálunk. Célunk, hogy a gyakornoki programmal egy hosszú távú együttműködés kezdődjön el közöttünk. Ha kezdetben egyetem mellett szeretnél dolgozni, részmunkaidőben és teljes munkaidőben is van erre lehetőséged!

 

 

Gyakornokként az alábbi feladatokban vehetsz részt:

  • Marketing és értékesítési folyamatok támogatása
  • Részvétel termék-bevezetési és értékesítési stratégiák kidolgozásában
  • Primer és szekunder piackutatás kipróbálása a gyakorlatban

 

 

Akit keresünk:

  • Közgazdász vagy műszaki-menedzser tanulmányokat folytató egyetemi vagy főiskolai hallgató
  • Minimum középfokú angol nyelvtudással rendelkezik
  • Jó analitikus képességei vannak és helyesen tud fogalmazni
  • Érdeklődik az új technológiák iránt

 

 

Előny a jelentkezés során:

  • Bármilyen európai nyelv legalább középfokú ismerete
  • Tapasztalat üzleti terv írás területén

 

A gyakornoki program március második hetében indul, 11 hétig tart. Heti két nap elfoglaltságot jelent. A munkavégzésnek Budapesten a Malomudvarban található irodáink, Debrecenben a Wesselényi utcai telephelyünk ad otthont.

Jelentkezéshez küldj egy önéletrajzot és egy maximum egy oldalas motivációs levelet a pozíció (“Üzletfejlesztő gyakornok”) megnevezésével, a következő címre: hr@dolphio.hu

A jelentkezéseket 2019. február 24-ig várjuk.